Erdő- és vadgazdálkodás

Soha annyi pénzt nem hagytak Magyarországon a külföldi vadászok, mint az előző vadászidényben. A koronavírus-pandémia azonban megtörte az ágazat prosperitását – írta a Világgazdaság.


Csaknem hétmilliárd forint bevétel keletkezett Magyarországon a külföldi vadászok közvetlen költései nyomán a 2019–2020-as idényben – derül ki az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) kimutatásából. Ennyit korábban még nem hagyott a hazai vadásztársaságoknál a nemzetközi közösség. A vadászati év márciustól a következő év februárjáig tart. Az előző idényben bérlövésért több mint hatmilliárd, a kapcsolódó szolgáltatásokért pedig csaknem 900 millió forintot fizettek. Összehasonlításképpen: a 2018–2019-es hasonló időszakban az előbbiekből 5,4 milliárd és 796 millió forint származott.

Az elmúlt vadászati évben a vadgazdálkodás országos pénzügyi mérlege masszívan pozitív volt: az összesített bevétel folyó áron az egy évvel korábbi 27,602 milliárdról 30,889 milliárd forintra ugrott, azaz 11,91 százalékkal nőtt. Az ágazat költségei 25,883 milliárdról 5,2 százalékkal 27,226 milliárd forintra emelkedtek. A szektor egyenlege 3,663 milliárd forint lett, bő 113 százalékkal nagyobb az előző idény 1,719 milliárdjánál.

A mostani idény már korántsem ennyire kecsegtető. Évente 25-30 ezer vadász érkezik Magyarországra, de a pandémia a vadászturizmust is padlóra küldte. A nagyobb értékű őzbakokat jellemzően külföldi vadászok ejtik el, de ők nem jöhettek az április 15-én kezdődő őzbakidény elején. A különös jelentőségű szeptemberben gímszarvasra a tavalyi 4133 jogosultság után most 1941-et adtak ki, ez 53 százalékos visszaesés. Vagyis bár összességében nem lehet a külföldiek teljes távolmaradásáról beszélni, de alig feleannyian vadásztak Magyarországon, mint a bázisévben.


(forrás: vg.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Egységes kérelem

Őstermelői adózás kalkulátor

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei